Felkeltettük az érdeklődésed?

Felkeltettük az érdeklődésed?

Hogyan változott a közúti közlekedés volumene a koronavírus hatására?

2020. május 4.-én léptek életbe a kormány által hozott kijárási korlátozásokkal kapcsolatos lazító intézkedések. A lazítás kapcsán elsősorban vidéken várunk változást a járművek használatával kapcsolatosan, de addig is nézzük meg, vajon miként alakult a teherautók, a buszok, valamint a személyautók forgalmának volumene azóta, hogy a koronavírus járvány hatására Magyarországon is korlátozó intézkedések kerültek bevezetésre körülbelül másfél hónappal ezelőtt.

 

Erre a kérdésre kívánt választ adni az alapnyomkovetes.hu által készített kiértékelés. A cikkben bemutatjuk a kapott eredményeket, egyúttal a mögöttes indokok megfejtésére is vállalkozunk.

Az analízis legfőbb mozgatórugója a járműhasználati szokások, valamint a futásteljesítmények kapcsán tapasztalható számszerűsíthető változások feltérképezése volt.

A vizsgált periódus a 2019 október eleje, valamint a 2020. április vége közé esett, vagyis körülbelül fél éves időtávról beszélhetünk.

A vizsgálat eredménye 1000 gépjárműre történt átlagolás alapján történt, ami majdnem fél éves intervallumot ölel fel

Annak érdekében, hogy a kapott eredmények minél szemléletesebbek legyenek, a mintavételezés három jól elkülöníthető csoport alapján történt. Vagyis külön vizsgálat tárgya lett a személygépkocsival, az autóbusszal, valamint a tehergépjárművön megtett kilométerek száma. Utóbbi kategória értelemszerűen az áruszállítás intenzitásának alakulását hivatott szemléltetni.

A szóban forgó időszak kapcsán összegyűjtött kilométer futási adatok először összegzésre kerültek, majd pedig 1000 gépjárműre vetítve átlagolás történt velük kapcsolatban. Az ily módon feldolgozott információk kellő pontossággal demonstrálják a vizsgált ciklus tanulságait.

Fontos még hozzátenni, hogy a szóban forgó vizsgálatba a számok torzításának elkerülése végett a mezőgazdasági- és építőipari munkagépek, valamint a motorkerékpárok adatai értelemszerűen nem kerültek be.

Pontosan mit mutatnak a számok az egyes kategóriákra lebontva?

A kapott eredmények alapján kristálytisztán látszik, hogy a 2020-as esztendő tizedik, illetve tizenegyedik hete jelentett komolyabb fordulópontot a közúti forgalom alakulását illetően. Történetesen március első két hetéről beszélünk, amikor a koronavírus járvány itthon is felütötte a fejét.

Ugyanakkor felettébb érdekes, hogy a vizsgált kategóriákra jellemző tendenciákat illetően eltérés fedezhető fel. Egyedül a teherautó forgalom produkált emelkedést a kialakult helyzet hatására, amit aztán hullámzó tendenciával de sikerült szinten tartani.

A teherautók által futott kilométerek jóindulattal markánsnak is nevezhető emelkedéséhez képest kimondottan szembetűnő visszaesést produkál a buszforgalom. A kapott eredmények tanulsága szerint a személyszállítás iránti kereslet egyenesen a karácsony és szilveszter környéki uborkaszezon szintjéig zuhant és máig ezen a szinten is maradt.

személyautókra vetített futásteljesítmény is közel 30%-os csökkenést produkált. Persze ez kevésbé tűnik látványosnak a buszok kapcsán mért csaknem 80%-os szabadeséssel összevetve, ugyanakkor mindenképp számottevőnek bizonyul.

Hogyha valamennyi vizsgált csoportot összevetünk, akkor mintegy 25%-os csökkenést fedezhetünk fel a futott kilométerek tekintetében. Hogy ez sok vagy kevés, mindenki döntse el saját maga. Ellenben mindenképp célszerű azt is górcső alá vetni, hogy a kirajzolódó irányok pontosan milyen okokra vezethetők vissza.

HolAzAuto

Kell neked egyáltalán GPS nyomkövető?

  • Hány ember dolgozik azon, hogy el tudják számolni a kilométereket, ez kb. milyen összegű bérköltség? Szeretnél ezen spórolni?
  • Mennyi parkolási büntetést fizetsz havonta? Jó lenne, ha ezek nem lennének?
  • Hányszor felejtetted el elindítani, vagy leállítani a parkolást? Mennyi többlet költséget okozott?
  • Hányszor volt olyan érzésed, hogy nem stimmel az üzemanyag elszámolás?
  • Volt már a cégedben engedély nélküli magán járműhasználat? Idegesített?
  • Volt már olyan, hogy utólag derült ki, hogy nincsenek a munkaterületen a járművek/kollégák? Ebből milyen összegű anyagi hátrány származott?
  • Ért már vád, hogy kollégáid nem teljesítették időre a fuvart?
  • Volt már olyan, hogy úgy érezted, széthajtják, nem vigyáznak a céges járművekre? Nem érdekes, céges jármű hozzáállást éreztél már egyes kollégákon?

Én csak többet akarok keresni, a többit mondjátok meg ti!

Kezdjünk el beszélgetni, és nézzük meg, hogy mi jó megoldás a cégednek!

Szeretnél máris a lényegre térni?

Kérj feltérképező visszahívást!

Bejelentkezés az online felületre

Kedves felhasználónk, pár héten belül a bejelentkezés erről a felületről megszűnik és a hola.hu oldalról a bejelentkezés gomb segítségével, vagy közvetlenül a login.holazauto.hucímre kattintva tud bejelentkezni. Amikor megnyitja a hola.huoldalt, érdemes a böngészőben a „könyvjelzők” menüpontban a „lap hozzáadása a könyvjelzőkhöz” opciót kiválasztani, hogy legközelebb egyszerűen megtalálja a bejelentkező felületet. Kérjük a következő alkalommal már a hola.hubejelentkezőjével jelentkezzen be! Köszönjük az együttműködést!

Ügyfél vélemények